Sziasztok!
Nos, itt is van a folytatás, kérlek, írjátok meg, hogy tetszett, ha elolvastátok! :) Köszi az eddigi kommenteket, pipákat! :)
Lucille az asgardi látképben gyönyörködött az ablakpárkányra
támaszkodva, amikor Loki benyitott hozzá. Megszokta már, hogy kopogás nélkül
ront rá állandóan, így össze se rezzent. Négy napja találkoztak utoljára a
vízeséses-incidens óta, és a lánynak kissé kezdett már hiányozni a férfi,
minden gonoszsága ellenére.
- Húzd fel – vágott hozzá Loki egy aranyszínű, ruhának
kinéző valamit.
- Mi ez? És minek? – tartotta maga elé a lány a holmit. Gazdagon
díszített minták hálózták be, amiket smaragdszínű fonálból szőttek a könnyű
anyagra. A ruha alját csipkékkel szegélyezték, és mellén egy elegáns, rúnára
emlékeztető jelvény díszelgett.
- Ma van a fajankó bátyám születésnapja. Nem jelenhetsz meg
melegítőben – mérte végig Loki, amire a lány elszégyellte magát, és elpirult.
Sötétkék, laza nadrágot, és kinyúlt Adidas-felsőt viselt.
- Már nem azért, de nem lesz kicsit gyanús, hogy csak úgy
magaddal hoztál egy halandólányt Asgardba? Ezt hogy magyarázod meg Odinnak? –
Loki szája sokat sejtető vigyorra húzódott.
- Úgy, hogy azt mondom neki, a kedvesem vagy.
- El kell játszanunk… hogy mi szerelmespár vagyunk? – gyúlt
vörösre Lucille arca.
- Ahogy elnézlek, nem hinném, hogy sokat kell színészkedned
– gúnyolódott az isten.
- Én csak…
- Tudom jól, hogy nem lenne ellenedre – lépett a férfi a
lány elé, és magához húzta a derekánál fogva. Lucille érezte, hogy a gyomra
nagyot bukfencezik, és elöntötte a pír.
- Eressz el… - próbált a lány erőtlenül kiszabadulni Loki
öleléséből, de a férfi csak még szorosabban fogta.
- Csak gyakorolok egy kicsit… A hitelesség kedvéért.
- Hagyj békén, te bunkó! – tépte ki magát a lány a karjai
közül, és dühösen hátat fordított a férfinak. Bár szívesebben maradt volna a
karjai között, de nem fogja megadni Lokinak az elégtételt!
- Köszönöm a bókot, kedvesem.
- Kedvesem? – fordult meg Lucille, és megütközve nézett a
vigyorgó istenre.
- Talán nem tetszik a megszólítás?
- Maradjunk… maradjunk a Lucille-nál.
- Legyen óhajod szerint, kedvesem.
Lucille gyilkos pillantást vetett rá.
- Még egy ilyen, és esküszöm, hogy cicámnak foglak szólítani
mindenki előtt!
- Hosszan és sokáig foglak kínozni… - vigyorgott gonoszul.
Lucille bosszúsan felsóhajtott.
- Szeretném felhúzni a ruhát.
- Csak nyugodtan – tárta szét a karját az isten, és egy
tapodtat sem mozdult.
- Menj ki, vagy fordulj el!
- Csak nem szégyellős valaki? – mosolygott gúnyosan. – Ejnye,
ejnye, kedvesem!
- Nem vagyok a kedvesed! – jött ki a sodrából a lány. – És
ha így folytatod, soha nem is lesz barátnőd!
- Ó, csakugyan? És honnan veszed, hogy nem volt? – kérdezte
a férfi somolyogva; láthatóan élvezte a helyzetet.
- Tapintatlan vagy, öntelt, és az érzelmi intelligenciád egy
kőével vetekszik.
- A bunkót kifelejtetted – vigyorgott szélesen Loki.
- Kiállhatatlan vagy! – csóválta a fejét a lány.
- Ezt most bóknak szántad?
- Sajnos ez már nálad annak minősül a többi jelzőhöz képest.
- Mint például? – nézett rá az isten szemtelenül.
- Arrogáns, önző, kegyetlen… - kezdett bele a felsorolásba a
lány.
- Ó, még a végén
elpirulok! - nevetgélt a férfi, és az arcára tette a kezét.
- Hát, ha ez neked bók, vedd annak. De most kérlek, menj ki,
hogy végre felhúzhassam ezt a ruhát.
- Különben mi? Meglátom, hogy milyen színű bugyit viselsz?
Lucille arca vörösre gyúlt.
- Semmi közöd hozzá!
- Na, de kedvesem, hogy várod, hogy hitelesen alakítsak, ha
még átöltözni se mersz előttem? – lépett az isten a lány felé. Lucille hátrált.
- Szeretnéd, mi?
- Ez csak egy kis gyakorlás – simított végig Loki a lány
karján, amire Lucille-t kirázta a kellemes borzongás. Gyűlölte magát, amiért
ilyen hatást tesz rá.
- Gyakorolj mással!
- Hát rendben. Keresek valakit, aki… készségesebb – fordult
sarkon Loki, a lány legnagyobb megkönnyebbülésére, és kisétált az ajtón.
Lucille bosszúsan felsóhajtott, és megcsóválta a fejét. Miért
nem tudja Loki békén hagyni? Az agyára megy…! Folyton csak heccelődik vele,
miközben jól tudja, hogy ő mennyire… vonzódik hozzá.
Lehámozta magáról a melegítőt, és magára öltötte a lágy
anyagú, kellemes tapintású ruhát. Nem tudta beazonosítani, milyen anyagból
készült, selyemre emlékeztette, de a felülete annál puhább és kevésbé csúszós
volt. Pont illett hozzá méretben. Belenézett az egészalakos, míves tükörbe, és
elállt a lélegzete. Igazán pompásan festett benne, mintha csak rá öntötték
volna. A ruha alja majdnem leért a földig, és a bővülő ujja a combja közepéig.
Kacskaringós minták díszítették, amik mintha élni látszottak volna.
- Indulhatunk? Odin már vár minket – nyitott be Loki, amire
szembefordult vele. Az isten ugyanazt a zöld-arany-és feketeszínű ruhát
viselte, de a haját hátrafésülte, már-már művészi műgonddal. Az isten megállt
előtte, és lassan végigmérte. Lucille megilletődött a kutató tekintetétől, és
lesütötte a szemét.
- I-igen – hebegte. – Kié ez a ruha?
Loki keze ökölbe feszült, majd elnézett. – Friggáé volt.
Lucille-n sokféle érzelem futott át egyszerre – részvét,
együttérzés és fájdalom. Lelki szemei előtt megjelent az édesanyja, akit három
éves korában vesztett el… miatta. Keserűen, szaggatottan felsóhajtott, és
futólag, bátortalanul megérintette az isten kézfejét.
- Sajnálom – jelentette ki végül. Ez eléggé semmitmondó
volt, de nem tudta, mit mondjon.
- Nem kérek a
sajnálatodból – jött a jeges válasz, és elhúzta a kezét. – Induljunk – tartotta
a lány felé a karját. Lucille félszegen belékarolt, és kiléptek az ajtón. Végigmentek
a hosszú, aranyborítású folyosón, ami a teraszra ágazott. A lány kinézett az
oszlopok közül az elé táruló városra, de Loki nem adott időt neki a
nézelődésre, sőt, megszaporázta a lépteit.
- Még mielőtt elfelejteném… Csak akkor szólalj meg, ha
kérdeznek, különben teszek veled egy kis látogatót a vízesésnél… És
előfordulhat, hogy meglendül a kezem… - tett egy mozdulatot, mintha bele akarná
lökni Lucille-t a láthatatlan vízesésbe.
- Úgysem dobnál le, kellek a „tervedhez.”
- Ó, valóban? – kérdezett vissza gúnyosan Loki.
Közben egy súlyos, díszes vasajtóhoz értek, ami előtt két őr
cövekelt vigyázban. Nem kérdeztek semmit, csak szélesre tárták az ajtót. Egy
tágas, szintén arannyal borított, ovális terembe értek. Egy fokonként szűkülő
lépcső vezetett fel a trónra, ahol Odin, a Mindenek Atyja ült. Idősnek,
vénségesen vénnek, mégis kortalannak látszott. Haja és szakálla őszbe csavarodott,
és görnyedt testtartása ellenére egyáltalán nem tűnt megtörtnek – vonásai erőt
és büszkeséget sugároztak. Mellette egy oszlopon két fekete hollója, Hugin és
Munin ült, akik mindennap körberepülték a Földet, hogy híreket gyűjtsenek
Odinnak. Lucille legalábbis ezt olvasta abban a könyvben, amit Loki adott neki.
Az egészet betéve tudta.
- Mindenek Atyja – hajolt meg Loki. Lucille is így tett.
- Mit keres itt egy halandó? – nézett Odin megvetően a
lányra, akit sértett a megszólítás és a hangsúly, ahogy kiejti a szavakat.
- Engedd meg, hogy bemutassam a kedvesemet. Ő itt Lucille
White.
Loki szájából annyira meggyőzően hangzott a hazugság, hogy
Lucille egy pillanatra majdnem bedőlt neki. Elismerte magában, hogy Loki félelmetesen
jó manipulátor.
- Te is kezded, amit a bátyád?
Lucille imádkozott magában, hogy Loki ne kapja fel a vizet a
megszólítás miatt. Mindig kikérte magának, ha valaki a „bátyjának” merészelte
nevezni Thort.
- Nem kérem, hogy add áldásodat ránk, csak…
- Nem is fogom! A lány nem maradhat. Azonnal távoznia kell.
- Thornak megengedted, hogy Jane maradjon!
- És látod, mi lett belőle! – emelte fel Odin a hangját.
Megfagyott a levegő, és a pillanat végtelenné nyúlt. Loki törte meg a
dermedtséget.
- Kérlek…
Furcsa volt a szájából hallani ezt a szót.
- Mit képzelsz, hogy csak úgy beállítasz egy közönséges
halandóval?!
Lucille szinte érezte, ahogy pici ponttá zsugorodik.
- Nem tehetek az érzéseimről! – fakadt ki Loki, és
könyörögve nézett a Mindenek Atyjára.
- Te, aki olyannyira megveted az embereket, szerelembe estél
egy halandóval? – nézett hitetlenkedve a férfira.
- Így történt! – vágta rá Loki hevesen. Lucille arca ismét
vörösre gyúlt, noha tudta, csak színjáték az egész.
Odin kutatón méregette Lokit, mintha próbálná kiolvasni a vonásaiból
az igazságot.
- Talán tényleg szereted… De akkor sem maradhat! Semmi
keresnivalója egy midgardinak Asgardban!
- Nem fog senkit zavarni.
- Te és a bátyád a fejetekbe vettétek, hogy megkeserítsetek?
- Thor nem a… - kezdett bele kissé ingerülten Loki, de
Lucille észrevétlenül oldalba könyökölte. Úgy döntött, ő is felszólal, annak
ellenére, hogy Loki direkt megtiltotta neki.
- Loki megváltozott. Ő nem olyan, mint volt. Mindenki azt
mondja, milyen jó hatással vagyok rá, és… - szólt bátortalanul, és el se merte
képzelni, mit fog ezért kapni az istentől.
- Valóban? – kapta fel a fejét Odin, és mostohafia felé
fordult. – Te, aki megveted az érzéseket, mert gyengeségek tartod, ellágyulsz
egy egyszerű halandótól?
- Ahogy az emberlány mondja. Megváltoztam.
- Nos, rendben. Ha ez tényleg így van, maradhat egy kis
időre. Most pedig távozzatok, még mielőtt meggondolom magamat.
- Köszönjük a kegyedet – cincogta Lucille, és meghajolt.
Megérintette Loki könyökét, mert látta, hogy az isten szóra akarja nyitni a száját.
Ő is meghajolt, majd kiléptek az ajtón. Egyenesen a teraszra mentek, ahol is Loki
hirtelen nekiszegezte a lányt az egyik oszlopnak. Lucille nagyot nyekkent, és
fájdalmasan nézett rá.
- Megmondtam, hogy ne szólalj meg!
- Én csak… Jót akartam – préselte ki magából Lucille elfúló
hangon.
- Ellenszegültél a parancsomnak! – szorította oda a lányt
még jobban a vállánál fogva.
- Nem is tudom, mire mentél volna nélkülem!
- Á, jól látom? Loki egy nővel? – szólt egy gúnyos hang,
amire az isten elengedte.
Volstagg, Sif, és Fandrall, Thor barátai állták körbe őket,
és elképedve néztek rájuk, mintha Loki legalábbis azt jelentette volna be, hogy
igazak a midgardi mítoszok, és tényleg kancává változott, hogy szüljön egy
nyolclábú kiscsikót Odinnak.
- Hadd mutassam be Lucille White-ot. Ő a kedvesem – közölte
Loki flegmán, és hányavetin átkarolta a lány vállát, aki erre elvörösödött.
- Valódi? – bökte oldalba Volstagg Lucille-t.
- Hé! – nézett rá a lány morcosan. – Igen, valódi vagyok, és
ne bökdöss!
- Na, mi van, sikerült ezer év alatt felfedezned az
ellenkező nemet? – vigyorgott rá Fandrall. - Gratulálok! Ez igazán szép
teljesítmény! – veregette meg Loki vállát. - Na, és már megvolt? – heccelte
tovább a férfi.
- Még szép, hogy megvolt! – bökte oldalba az isten a lányt,
akinek az arca, ha lehet, még vörösebbre gyúlt. – Nem is egyszer!
- Erre inni kell! – szólt közbe Volstagg.
Fandrall ekkor odament Lucille-hoz, és megtapogatta a homlokát.
- Mit művelsz?! Azonnal vedd le rólam a kezedet! – lépett
hátra Lucille.
- Csak megnéztem, nem vagy beteg. Máskülönben miért lennél
vele?
- Ha én is közbeszólhatok… - kapcsolódott be Sif a
társalgásba.
- Nem! – förmedtek rá egyszerre.
- Varázslat hatása alatt állsz? Manipulálja az elmédet? –
találgatott tovább.
- Miért olyan nehéz elhinni, hogy saját önszántamból vagyok
vele?! – fakadt ki Lucille, amire hangos nevetésben törtek ki.
- Lássuk csak… Egy: az uralma alá akarta hajtani a Földet.
Kettő: annyi érzelem szorult belé, mint Thor pörölyébe. Három: ő Loki – sorolta
fel az érveket Sif, az ujjaival mutatva a számokat.
- Meguntad az életedet?! – szegezte neki Loki a falnak a
nőt, aki rögtön kiszabadult a szorításából.
- Elég, elég! – lépett be a terembe Thor, amire Loki
eleresztette a nőt.
- Na, már csak te hiányoztál… - nézett rájuk Loki megvetően,
és átkarolta Lucille vállát. – Gyere. Ti pedig kezdhetitek írni a
végrendeleteteket!
- Szobára mentek, mi? – vigyorgott idiótán Fandrall.
- Csak nem akarsz te is csatlakozni?
- Én inkább maradok a nőknél. Nem vagy az esetem, barátom!
- Fandrall meg volt győződve róla, hogy a férfiakat szereted
– könyökölte oldalba röhögve Volstagg Lokit.
- Valóban? Milyen különös egybeesés. Én róla hittem
ugyanezt! – közölte Loki, és otthagyta őket Lucillel együtt.
***
- Nahát, ezt is megértük. Loki szerelmes – szólalt meg Sif.
– Nem tudom, hogy ennek most örüljek, vagy sem.
- Lucille mindenképpen jó hatással van rá – bólintott Thor.
- Kedvellek, Thor, de azt kell, hogy mondjam, reménytelenül
idealista vagy. Loki javíthatatlan.
- Mindenkinek kell adni egy esélyt.
- Egyet?! Loki legalább háromszor is megpróbált megölni!
- De nem tette, sőt megmentett. Hiszem, hogy ő a szíve
mélyén jó, és hogy Lucille felszínre hozza ezt az énét.
- Ne foglalkozz vele. Bolond szegény – legyintett Fandrall.
Thor csalódottan nézett rájuk.
- Sajnálom, hogy így látjátok – sóhajtott fel szomorúan. –
Most mennem kell készülődni, hét órakor veszi kezdetét az ünnepség. Remélem,
Loki ezúttal megkímél az „ajándékaitól.”
- Őt ismerve megint ránk szabadít valami szörnyeteget –
forgatta meg a szemét Sif.
- Nekem is van egy ilyen gyanúm… - húzta el a száját Thor,
és otthagyta őket.
Az ünnepséget a nagyteremben tartották, ami Thor színeibe –
vörösbe és aranyba öltözött. A hosszú asztalok, amiknél Asgard népe ült,
roskadásig voltak étellel és itallal. Az ajtóval szemközt aranytrónján Odin ült
díszes palástjában, méltóságteljesen. Mellette fia, Thor foglalt helyet, és ragyogó,
boldogan csillogó tekintettel tekintett körbe.
A világítást megannyi, lobogó mécses, fáklya és a plafonon
két gyertyás csillár szolgáltatta. Lágy, andalító muzsika szólt – a zenészek
egy sarokban, egy pódiumon álltak. Hegedű, lant, gitár, és furulyaszó szállt, ami
mindenki szívét átjárta. A míves ablakok nagy részét kinyitották, így az
átlátszó, könnyű függönyök lengedeztek a langyos tavaszi szélben. A termet
betöltötte a csevegő emberek alapmoraja, de rögtön elhallgatott mindenki,
amikor Odin felállt. Fia követte példáját.
- Asgard népe! Azért gyűltünk egybe, mert fiam, Thor most
töltötte be az ezerötvenedik életévét. Köszöntsük őt eme jeles napon, és
emeljük rá poharunkat! – tárta szét a karját. Az egyik szolga, aki ott állt
mellette, felé nyújtott egy tálcát, amin egy pohár állt. Megfogta, és a
szájához emelte. Így tett mindenki a teremben – mindenki -, kivéve Loki. Ő egy
félreeső sarokban állt, és sunyin mosolygott az orra alatt.
- Fiam, szeretném átadni eme kulcsot, mely a nyugati
toronyba vezet. Mostantól a tiéd.
- Hálásan köszönöm, atyám! – vette el Odintól Thor az
ezüstkulcsot. A teremben jelenlévők tapsviharban törtek ki.
- Most pedig kezdődjék a mulatság! - zengte be Odin basszusa
a termet.
A zenészek egy vidám, pörgős dalra zendítettek, amire a
jelenlévők felálltak és párba rendeződtek. Aki nem talált magának partnert,
ülve maradt.
Thor egyenesen Sif felé vette irányát, akit alig ismert meg.
Az istennő sötétkék, gazdagon hímzett, egyberészes ruhát viselt, és haját magasan
copfba fogta. Amikor odaért elé, csodálkozva végigmérte a nőt.
- Nahát, Sif! Gyönyörű vagy – állapította meg.
Azt akarta mondani, hogy igazán csinos, de valamiért ez jött
a szájára. A nő fülig elpirult.
- Köszönöm. Te is nagyon jól nézel ki.
Ahogy ezt kimondta, elkerekedett a szeme, és a szája elé
kapta a kezét. Thor felnevetett.
- Szabad egy táncra, hölgyem?
- Örömmel! – mosolyodott el Sif szélesen. Az isten átkarolta
a derekát, és a parkettre vezette. A nő megfogta egyik kezével Thor hátát,
másikat a férfi nagy, erős kezébe illesztette. Egyenesen egymás szemébe néztek,
majd táncra perdültek a zene ütemére, ami egyre gyorsabbá vált. Thor úgy
döntött, fittyet hány a jól begyakorolt tánclépésekre, és megragadta Sif mindkét
kezét. Rávigyorgott, majd elkezdett fel-le ugrálni, akár gyermekkorukban.
- Kérlek, Thor! – kacagott Sif. – Mindenki minket néz!
- Hadd nézzenek! – nevetett vele együtt az isten. Nem úgy tűnt,
mint aki zavartatja magát.
Sif alkarjára kulcsolta az ujjait, majd elkezdett vele
körbeforogni. Többen tapssal biztatták őket, és jó páran követték példájukat. Thor
észrevette Lokit és Lucille-t egy kerek kis asztalnál az egyik ablaknál. Loki
úgy nézett rájuk, mint aki gondolatban épp válogatott kínzásokban részesíti
őket, ellenben Lucille vágyakozó pillantásokat vetett rájuk. Látszott rajta,
milyen szívesen csatlakozna hozzájuk, de Loki gyilkos tekintete lelohasztotta a
kedvét. Hamarosan véget ért a dal, és Thor elengedte Sifet.
- Köszönöm a táncot. Igazán élveztem – csókolt kezet a
nőnek, aki lesütötte a szemét.
- Ahogy én is.
- Ha nem haragszol, most felkérem Lucille-t táncolni.
- De a következő kör az enyém!
- Az utána levő összes kör a tiéd - mosolygott vissza rá
Thor, és megkereste Lucille-t a tekintetével… akinek sikerülhetett rávennie
Lokit a táncra, mert a párok között álltak.
- Ahogy látom, Lucille-nek már van partnere, úgyhogy kénytelen
leszel velem beérni – lépett Sif közelebb Thorhoz, aki erre magához vonta.
- Keresve se találnék jobbat!
Végszóra, ahogy ezt kimondta, egy lassú, érzelmes dal
csendült fel. Erre egyikőjük se számított, ezért kissé zavarba jöttek.
Akaratlanul a másikhoz simultak, mintha valami húzná egymás
felé őket. Thor az egyik kezét Sif derekáról a hátára csúszatta, a másikkal
pedig megfogta a nőét. Lassan, apró léptekkel táncolni kezdtek a zene ütemére.
- Thor, én… – szólalt meg Sif akadozva.
- Hm…? – nézett rá a férfi kíváncsian, amire a nő elpirult,
és elfordította a fejét.
- Nem számít… - suttogta. Thor ráfonta az ujjait Sifére, aki
erre még jobban elvörösödött.
- Ahogy gondolod – felelte komolyan, majd felderült az tekintete.
– Mit szólnál, ha felderítenénk a tornyot, amit az atyám ajándékozott nekem?
- Na, de Thor! Nem oldhatsz csak úgy kereket a
születésnapodon!
- Dehogynem! Gyere! – fogta kézen Sifet.
Ahogy elhaladtak az
egyik asztal előtt, Thor felkapott négy üveg méhsert.
- Hozz te is! – biztatta a nőt, aki erre magához vett még
négyet.
- Csak semmi feltűnés!
- vigyorgott a nő.
- Ugyan, ki állítana meg minket…?
- Odin, Loki, Heimdall…
- Igen, igen, meg a jégóriások és a sötét elfek – csóválta
meg a fejét nevetve Thor.
Végigmentek – pontosabban szaladtak – a folyosón, és
kiléptek az udvarra. Nem messze tőlük ott állt a torony büszkén és
sebezhetetlenül. Egy hosszú árkádsor vezetett a bejárathoz, amit szobrok szegélyeztek.
Thor kinyitotta kulccsal a faragott ajtót, és beléptek. Egy
míves csigalépcsőn kellett felmenniük a toronyba, ahonnan különböző alakú és
mintázatú ajtók nyíltak. Sorban benyitottak az összesbe, és szemügyre vették,
mit rejtenek. Az egyikben roskadásig megrakott könyvespolcokat és az ablak
mellett egy teleszkópot találtak. Egy másik társalgóként szolgált, és székek
helyett hatalmas puffok hevertek szanaszét a szobában. Az egyik legnagyobb
helyiség a fürdő volt, aminek a közepén egy szökőkút csobogott.
Végül a hálószobánál állapodtak meg, és lehuppantak az egyik
arany-vörös csíkos, bársonyborítású kanapéra. Előttük egy faragott
tölgyfaasztal állt, amire letették az üvegeket. A szoba nem úszott fényárban,
mint a nagyterem, csak néhány fáklya pislákolt. Kellemes, barátságos félhomály
uralkodott, ami körülölelte őket. A virágzó növényeknek köszönhetően, amik
körbefutották a szobát, mézédes illat terjengett a levegőben. Velük szemben
két, faltól falig érő, mozaikos ablak és egy üvegajtó helyezkedett el, ami az erkélyre
nyílott. Tőlük jobbra egy vörös-piros színű függönnyel elhúzott baldachinos ágy
állt. A plafonra csillagokat varázsoltak, amik barátságos fénnyel ragyogtak. A
kazettás falakra különböző jeleneteket - jórészt csatajeleneteket, illetve szimbólumokat
és rúnákat festettek. A hátuk mögött a kandallóban halvány narancssárgás
fénnyel derengett a tűz, noha tavasz lévén igen kellemes idő volt. A
berendezést ezenkívül míves szekrények, asztal székekkel, és könyvespolc szolgáltatta.
- Atyád igen bőkezű volt az idén – jegyezte meg Sif
jókedvűen.
- Igen, valóban – vigyorgott Thor, és felbontotta az egyik
üveg méhsert. – Igyunk! – javasolta, és belehúzott. Sif is így tett, de pár
korty után lerakta az üveget.
- Na, de Sif! Ennyire kijöttél a gyakorlatból?
- Nem, csak… adni szeretnék valamit – sütötte le a szemét a
nő. – Egy kis apróság, de… én csináltam, és remélem, tetszeni fog – húzott elő
a csípőjére erősített fémveretes tokból egy kerek medált. Ezüstből készült, és
egy rúna díszelgett rajta, amit bonyolult minták öleltek körül.
- Nahát, Sif! Nem is tudtam, hogy te értesz az ilyenekhez.
Köszönöm, ez nagyon szép.
- Tényleg tetszik? – derült fel Sif arca a bóktól és az
elismeréstől.
- Igen. Fel is húzom – tette a nyakába, és rámosolyogott.
Tekintetét rajtafelejtette a nőn, aki erre enyhén elpirult.
- Mi az?
- Hm. Talán mégis igaza volt atyámnak…
- Mivel kapcsolatban?
- Hogy ne pazaroljam halandónőkre az időmet, mikor annyi csinos
istennő van.
Sif arca még vörösebbre gyúlt, de próbálta leplezni zavarát.
- Ez a te döntésed, végül is teljes jogú felnőtt vagy...
mindazonáltal atyád csak a hosszútávú következményeket vette figyelembe.
- Be kell látnom, hogy igaza van.
- Nem mondhatom, hogy nem.
Egymásra mosolyogtak, és mindketten belehúztak a sörbe. Thor
az egészet legurította, és újabb üvegért nyúlt. Sif is így tett, és hamarosan
azon kapták magukat, hogy már a harmadik üveget isszák fejenként.
- Hogy érzed magadat? – kérdezte Thor, amire Sif lecsapta az
üveget az asztalra, és böfögött egyet.
- Szép volt, Sif! - nevetett fel az isten, majd kétszer
akkorát böfögött.
- Most az egyszer győztél – vágta hátba Sif.
- Most az egyszer?
- Jól hallottad – kuncogott.
- Na jó, elismerem, előfordult, hogy néha te győztél... De
csak mert hagytalak nyerni!
- Fogadd el, hogy legyőztelek! – húzta meg játékosan Sif
Thor egyik fonott tincsét. A férfi erre gyengédnek szánt mozdulattal megfogta a
nő copfját, és meghúzta. A fekete szalag így kioldódott, és Sif haja az arcába
hullott, amikor elengedte. Thor lélegzete elállt, és kikerekedett szemmel
nézett rá.
- Mi az? – kérdezte Sif zavartan.
- Csak… Hordhatnád máskor is kiengedve a hajadat. Jól áll.
- Köszönöm - biccentett Sif, majd hirtelen mozdulattal
kirántotta a férfi hajából a csatot, ami hátrafogta az első tincseket.
- Tessék, kvittek vagyunk.
Thor kutyamód megrázta a fejét, és felnevetett. A nő ekkor a
negyedik üveg után nyúlt, de még mielőtt belekortyolhatott volna, Thor rászólt:
- Csak óvatosan azzal a sörrel! Nem akarlak megint leszedni
a csillárról!
- De a fogadást én nyertem! Te sosem tudtál volna fölmászni.
- Le is szakadt volna a csillár!
- Talán, ha kevesebbet ennél… – csóválta meg a fejét
elnézően.
- Mi? Arra akarsz célozni, hogy kövér vagyok?
- Dehogy. Csak nehéz. Ahányszor atyád lakomát rendez, mindig
elcsened az étkem felét!
- De nem látszik meg rajtam! Ez színtiszta izom – húzta fel
Thor az ingét, amire Sif belecsípett a hasába.
- Meg se éreztem – legyintett.
- Nem? – vigyorodott el Sif gonoszul, és elkezdte
csiklandozni az isten hasát. Látva sikertelenségét a nyakát vette célba.
- Hé! Ez nem ér!
- Nem hát! – nevetett, és tovább folytatta. Thor azonban egy
mozdulattal kiszabadította magát, majd egyik kezével megfogta a csuklóját, és
hátrafeszítette a kezét, másikkal pedig szorosan átkarolta a derekánál fogva,
és magához vonta. Sif erre megdermedt és elvörösödött.
- Mi az? – nézett bele Thor a szemébe.
- Semmi – nyelt egyet Sif, amire az isten elengedte, és az
üveg felé nyúlt. Azonban elvétette a mozdulatot, és így sikeresen leverte.
Megvakarta a fejét, majd ügyetlenül elkezdte összeszedni a töredékeket. Egy
szilánk beleállt a tenyerébe, amire felszisszent. Sif erre elkapta a kezét, és
megszemlélte a sérülést.
- Hagyd csak, majd eltakarítják.
Thor elhúzta a kezét, és elmosolyodott.
- Ez csak egy kis seb. Semmiség.
- Tudom. De attól még nem érdeked üvegcserepek közé nyúlkálni.
- Gondoltam, ha már levertem, feltakarítom – vonta meg a
vállát, és Sif üvege felé nyúlt, amiből jó nagyot húzott.
- Hé, a söröm! – nevetett Sif félig bosszúsan, félig
vidáman.
- Öö, ez a te söröd? – zavarodott össze.
- Ööö... Igen... – felelte, majd felkapta a fejét. – Te is
hallod?
- Mit? – fülelt Thor, majd kisvártatva megszólalt. – Áh,
csak a mulatozás hangjai.
- Aggódom, Thor… Mintha égett szagot éreznék. Jobb lesz, ha
megnézzük…
- Ha ez téged megnyugtat… - sóhajtott fel az isten, és
elindultak.
A nagyterembe mentek, ahol is meghökkentő látvány tárult a
szemük elé. A teremben jelenlévők egymást püfölték teljes erőből,
szitokszavakat vágva a másik fejéhez. Az egyik asztal lángokban állt, és a
székek teljesen ripityára voltak törve. Néhányan azt használták fegyver
gyanánt, míg mások puszta kézzel harcoltak.
- Látod? Megmondtam…
- Loki! – ordította el magát Thor. Azonban Loki
szőrén-szálán eltűnt, Lucillel együtt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése